Hírek

MÖL Közgyűlés

2020. március 7-én (szombat) tartja a Magyar Önkéntes Liga Egyesület éves közgyűlését, amelyre szeretettel várja minden tagját és pártoló tagját! Részletekkel hamarosan jelentkezünk…

olvasson tovább

Megjelent a Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíj 2020 program kiírása

A Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíj program a külhoni magyar gazdasági jogászképzést kívánja fejleszteni. A jelen pályázati kiírás célja, hogy olyan jól képzett, a nemzet iránt elkötelezett, a magyar és a többségi állam szerinti szaknyelvet egyaránt ismerő, mindkét országban tapasztalatokat szerzett jogászokkal rendelkezzenek a közösségek, akik segítenek e cél elérésében,…

olvasson tovább

Megjelent pályázati kiírás a Szerbiában élő magyar közösség támogatására 2020.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) által — a Szekeres László Alapítvány közreműködésével — pályázat alapján nyújtható támogatás az oktatás és a kultúra támogatása által a Szerbiában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, a Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítását, valamint a magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését célozza….

olvasson tovább

Megjelent pályázati kiírás az Ukrajnában élő magyar közösség támogatására 2020.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) által — a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közreműködésével — pályázat alapján nyújtható támogatás az oktatás és a kultúra támogatása által az Ukrajnában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, a Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítását, valamint a magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését célozza….

olvasson tovább

Megjelent pályázati kiírás a Szlovákiában élő magyar közösség támogatására 2020.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) által — a BGA Felvidék Kft. (s.r.o.) közreműködésével — pályázat alapján nyújtható támogatás az oktatás és a kultúra támogatása által a Szlovákiában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, a Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítását, valamint a magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését…

olvasson tovább

Megjelent a pályázati kiírás a Romániában élő magyar közösség támogatására 2020.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) által — a BGA Pro Transilvania Kft. (S. R. L.) közreműködésével — pályázat alapján nyújtható támogatás az oktatás és a kultúra támogatása által a Romániában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, a Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítását, valamint a magyar…

olvasson tovább

Megjelent a magyar kultúráért és oktatásért központi pályázati kiírás 2020.

A pályázati kiírás célja a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, a Magyarországgal fennálló sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, valamint a magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által. Megvalósítási időszak: 2020. január 1. – 2020. december 31. A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2019….

olvasson tovább

Pályázatból nincs hiány

A civil szervezetek egy rendkívül hasznos előadássorozatot hallhattak szeptember 21-én Szabadkán, ami a budapesti székhelyű, de vajdasági gyökerekkel rendelkező Bíró Alapítvány kezdeményezése alapján valósult meg. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázási lehetőségeiről kaphattak átfogó képet az érdeklődők. Egy civil szervezet fennmaradása érdekében elengedhetetlen a kiírt pályázatok követése, valamint az azokon való…

olvasson tovább

In Memoriam Dr. Biró Éva Alapítvány Nyílt napja

Az In Memoriam Dr. Biró Éva Alapítvány Nyílt napot szervez: „Fiatal egészségügyi dolgozók munkavállalása, magánpraxis itthon; munkavállalás külföldön” Dénes Tamás, a ReSZaSZ elnökének gondolatébresztő előadása Időpont:   2019. május 18. 10:00-14:00 Helyszín: 1121 Budapest, Zugligeti út 59/A – Bíró Alapítvány közösségi háza

olvasson tovább